.

 

 

Alapozó Terápia

Lépjünk időben!

Az alapozó terápia, amellyel 2003 óta foglalkozom, többek között olvasási és írásproblémákkal küzdő iskolások, megkésett vagy hibás beszédfejlődésű, esetleg mozgásfejlődésükben elmaradt óvodások (az iskola megkezdése előtt), valamint magatartásproblémákkal, figyelemzavarral, tanulási nehézségekkel küszködő gyermekek és persze szüleik számára nyújt hathatós segítséget.
Az alapozó terápia egymásra épülő mozgássorok rendszeres gyakorlásán alapszik, a gyakorlatok segítségével újra, még egyszer beindítjuk az idegrendszer érési folyamatát, ezáltal segíteni tudunk azokon a területeken, ahol a lemaradás, a sérülés történt. A gyermekeket sohasem a tünetei szintjén kezdjük el kezelni, hanem a probléma eredetét kutatjuk fel, lépésről lépésre haladunk az emberi fejlődés útján, hogy megkeressük azt a pontot, amelyet újra kell építeni ahhoz, hogy kezelni tudjuk a problémát, amellyel a gyermek nap mint nap megküzd.
A mozgássorok gyakorlatait az emberi fejlődésben alapvető mozgásokra építették fel, az alapozó terápia tehát az elemi mozgásmintákra és a mozgáskoordináció fejlesztésére támaszkodó komplex, több agyi területre kiterjedő idegrendszer-fejlesztés módszere. Ez a különleges módszer, melynek kidolgozása dr. Marton-Dévényi Éva nevéhez fűződik, Magyarországon már több évtizede elismert terápia, gyakran alkalmazzák olyan alapítványi iskolákban is, ahol sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkoznak.
Manapság egyre több családban okoz problémát, hogy a gyermekek fejlődése során bizonyos fontos állomások kimaradtak, így a kisgyermekek óvodás korban, de legkésőbb az iskola elkezdésekor nehézségekbe ütköznek a feladatok teljesítésekor. Ennek a módszernek köszönhetően a gyermekek mozgás – beszéd – olvasási – írásbeli zavarai javulnak és eredményesebben teljesítik majd a velük szemben támasztott követelményeket, jobban beilleszkednek az őket körülvevő környezetbe, jobb teljesítményt nyújtanak az iskolában, jobban tartják azokat a szabályrendszereket, amelyet az élet megkövetel tőlük.

Laczó Sándor, alapozó terapeuta


 

 

 
 

A tanórákon kívül végzett terápia, amelyet a különböző problémákkal küzdő gyermekek számára szervezünk a Mandala Jógastúdió mozgástermében, alapvetően a következő esetekben hatásos:

 

- Megkésett és/vagy hibás, akadályozott beszédfejlődésnél → Diszfázia
- Olvasás és/vagy írásgyengeségnél → Diszlexia, alaki diszgráfia
- Túlmozgásos, figyelemzavaros gyermekeknél → Hipermotilitás
- Fejlődésben, érésben elmaradt óvodásoknál.
- Enyhe fokú értelmi fogyatékossággal élő gyermekeknél.
- Minden olyan gyermeknél, aki mozgásügyetlenségben szenved, bármilyen okból.

 

A foglalkozások helyszíne: Mandala Advaita Jógaközpont

 
           
 
 

 

 

 

           
           
 Filozófiánk  Jóga oktatóink  A jóga órákról  A jógatanfolyamokról Jógaoktató képzés Első alkalom
 Mi a jóga?        Németh Gergő       Gerincjóga  Jóga alaptanfolyamok      OKJ-s Gerincjóga oktató GYIK
 Stúdióink        Juhász Sarolta       Hatha jóga       Gerincjóga alaptanfolyam      Hatha jóga oktatóképzés Ganga
     Gerincjóga Központ        Szikszay Andrea       Nőijóga        Hatha jóga alaptanfolyam      Nőijóga oktatóképzés Advaita jóga
     Nőijóga Stúdió        Pápa Gyöngyvér       Stresszoldó jóga        Nőijóga alaptanfolyam      Jóga mozgásterapeuta Alkalmazott jóga
     Advaita Jógaközpont        Ambrus-Dáva Móni       Office jóga        Stresszoldójóga alaptanfolyam      OKJ Sportoktató  
 Fotógaléria        Hargitai Csaba       Gyerekjóga Jóga minitanfolyamok  Vidéki jógaoktató képzés  
 Kapcsolat        Spala Korinna       Himalája jóga Elvonulások      Győr  
 Órarend        Kompolti Hédi       Rádzsa jóga        Nyíregyháza  
 Áraink, akciók        Diószegi Ádám               Szeged  
Jóga cégeknek        Diószegi Ilona               Debrecen  
 Egészségpénztárak        Horváth Zoltán          Veszprém  
        Abdulwahab Nadia          Pécs  
         Hortobágyi Andi        Miskolc  
         Malik Tóth István