Balogh Ákos

 

Képzettségek:
Hatha Jóga oktató, Gerincjóga oktató, Astanga Yoga Primary/Secondary Series Teacher Training Program / Manju Jois

Óratípusok:
Hatha jóga, Gerincjóga, Astanga vinyásza jóga

 

 

 

"A jóga számomra: a harmónia útja.

2005-ben kezdtem jógázni, rövid keresgélés után Németh Gergőnél kötöttem ki a Szalmás Piroska utcai stúdióban. Főként kíváncsiságból és azért mert úgy gondoltam, hogy a jóga jól ki fogja egészíteni a sziklamászó edzéseimet.

Kezdetben általában egy órára jártam le hetente. A gyakorlások valódi belső utazások voltak számomra, és azt figyeltem meg, hogy egy-egy óra után nagyon jól érzem magam, jól alszom, másnap pedig könnyedén dolgozom, és ez az állapot kitartott akár napokig is. Közben megismerkedtem az első fontos fogalmakkal: testtudat, tartás, légzésfigyelés, ellazulás. Mind jobban kezdett foglalkoztatni a jóga, egyre inkább kerestem Gergőék, Juhász Saroltáék társaságát, elvonulásait. Éreztem, hogy a jóga gyakorlása elhozza változás, fejlődés lehetőségét.

2007-ben külföldre költöztünk, ekkor kezdtem el a napi szintű gyakorlást. Prágában sokáig keresgéltem a megfelelő helyet, a keresgélés közben pedig számos oktatóval és irányzattal ismerkedhettem meg. Itt találkoztam Sat Nath jógival, aki bevezetett a shat karma gyakorlásába, útmutatásával a rendszeres jóga gyakorlásaim részévé váltak a tisztító kriják, a pránajáma és a meditációs gyakorlatok is. 2011-ben - már Magyarországon - kezdtem el az astanga jógát gyakorolni. Jóga oktatással 2013-ban kezdtem foglalkozni.

Mára a jóga teljesen átformálta a világképemet. Máshogy lélegzek, máshogy alszok, máshogy járok, máshogy érzékelem a világot, mint előtte. Bár a jógát még mindig elsősorban tanulom és ez remélhetőleg ígyi is marad életem végéig, nagyon megtisztelő lehetőség, hogy ebből megpróbálhatok valamit másoknak is átadni."

 

 

ÁRAINK

Az első alkalom ingyenes!
Bejelentkezés nem szükséges.

90 perces foglalkozás: 2 200 Ft

BÉRLETEK:
10 alkalmas: 18 900 Ft
4 hetes: 19 800 Ft
Negyedéves: 48 000 Ft

Fizetési lehetőségek,
bérletek, akciók,
kedvezmények ›

H-P 10.00-18.00:
+36706046599
HÍRLEVÉL


STÚDIÓINK

Mandala Jóga Deáktér 
1075 Bp., Károly krt. 7.
Mandala Jóga Nyugati
1132 Bp., Kresz Géza u. 27.
Mandala Jóga Liget
1078 Bp., Nefelejcs u. 58.
Mandala Jóga Újbuda
1114 Bp. Bartók Béla út 55.


VIDÉKI STÚDIÓK:
Mandala Jóga Szeged
Mandala Jóga Pécs
Mandala Jóga Debrecen

 

© Mandala Gerincjóga Rendszer Egyesület l Minden jog fenntartva

 

 

 

ÓRAREND l TANFOLYAM l OKTATÓKÉPZÉS

 

Kérdésed van?

09.00-17.00

 

©Mandala Gerincjóga Rendszer Egyesület
Minden jog fenntartva